2018. március 16., péntek

2017 évi beszámoló

Elkészült és benyújtásra került Alapítványunk 2017 évi beszámolója, amely elérhető a baloldalon a Letölthető dokumentumok között.

2017-ben 331 404 Ft-ot kapott az alapítványunk a felajánlott szja 1 százalékokból és további 81 665 Ft-ot kaptunk szülői, támogatói adományokból (legnagyobb részt a majális alkalmával tartott jótékonysági vásáron illetve a karácsonyi ajándékok támogatásaként).

Húsvétkor az óvodás gyermekeknek Kinder tojással kedveskedtünk, a pünkösdi vásárt pedig a népi játékokkal tettük emlékezetessé.








Hogy az ilyen és hasonló rendezvényeket színvonalasabbá tegyük, erősítőt és mikrofonokat szereztünk be az Óvoda számára. 

Az idei évben is támogattuk, hogy minden csoport eljusson valamilyen művészeti programra (színház, koncert, bábszínház). 


Az ARS-OVI Alapítvány Jézuskája 2017-ben is 30eFt értékű játékcsomaggal lepett meg minden csoportot. 






Sajnos a időjárás nem fogadott minket a kegyeibe, azért az Alapítvány által szervezett Majálison jól szórakoztak a gyerekek, felnőttek. A jótékonysági vásár keretén belül több, mint 46 ezer forinttal gazdagodott a pénztárunk. A bevételt az eredeti tervek szerint az udvari árnyékoló megvalósítására terveztük fordítani. Úgy tűnik azonban, hogy ez a tervünk is megoldódik, a nyáron ugyanis megtörténik az udvar teljes rekonstrukciója. A fenntartó igérete szerint lesznek új játékok, gumiborítású udvar, árnyékoló és párakapu is. Szépen halad a szomszédos NAV-tól megszerzett területen a sportpálya kialakítása is.

Azért nem maradunk cél nélkül 2018-ra sem, terveink között szerepel az óvodai játéktároló polcok és dobozok megújítása és biztonságabbá tétele. Az egyre növekvő igények miatt vizsgáljuk, hogyan lehetne bővíteni a kültéri biciklitárolókat. A szokásos támogatásokon túl szeretnénk továbbá hozzájárulni az óvoda 60 éves fennállásának megünnepléséhez.


Ezúton is szeretnénk megköszönni a támogatásokat! Kérjük az idén is gondoljatok ránk az SZJA bevallásban beadandó 1%-os nyilatkozat kitöltése során. Minden forintot a gyerekek óvodai nevelésének fejlesztésére fordítunk.







2017. február 4., szombat

2016-ban történt

2016. május 7-én az óvoda udvarán megrendeztük az I. Családi Majálisunkat. A majálist hagyományteremtő céllal hívtuk életre, hogy az ovis családok és dolgozók kötetlen formában tölthessenek együtt egy szép tavaszi délelőttöt. Ennek keretén belül felavattuk az alapítvány támogatásával beszerzett trambulint. A jótékonysági vásáron és egyéb adományokból közel 50eFt-nyi támogatás gyűlt össze az udvaron megvalósítandó sportpálya támogatására.  











A nyári szünet kezdetére már mindenki ugrásra készen állt, hogy megvalósuljon az udvarra tervezett sportpálya. Néhány szülő lelkes közreműködésével ugyanakkor elindult egy tárgyalás a szomszédos NAV vezetőivel, hogy a kertjük egy részét birtokba vehessék az ovisok. A tárgyalások lassan, de bíztatóan haladnak. A sportpályát a megállapodás megszületését követően az egyéb udvarrendezési tervekkel összhangban fogjuk megvalósítani.

2016 decemberében az alapítvány támogatásával újra üzemképessé tettük a kézműves foglalkozásoknál használt kemencét. 

Alapítványunk, a Gyógyító Só Kft. és az Önkormányzat közreműködésével pedig sikerült helyreállítani az alagsorban található sószobát (sóhomokozóval), amit a gyerekek a szüleik felügyeletével használhatnak az óvoda nyitvatartási idejében. 






2015. december 24., csütörtök

Bankszámlaváltozás

Bankszámlánk megváltozott, új bankszámlaszámunk: 

CIB 10700505-69369832-51100005

Év végi számvetés - 2015

Az év végéhez közeledve egy rövid számvetéssel szeretnénk megköszönni az idei évben nyújtott támogatásotokat, amelynek segítségével az ARS-OVI Alapítvány az eddigi legaktívabb és legeredményesebb évét zárja.
  • Köszönjük, hogy az idén 89-en gondoltatok ránk az szja bevallás elkészítésekor, így 440 ezer forint bevételünk érkezett az 1 százalékokból. Az adománygyűjtő ládákban 35 ezer forinttal támogattátok céljaink megvalósulását, emellett céges adományként 50 ezer forintot kaptunk.
  • Ezen forrásainkból az idén karácsonyra minden csoport kapott 30-30 ezer forintot, melyből a gyerekek új játékokat kaptak, ezeket az új év első napján veszik majd birtokba. 
  • Továbbá gyerekenként 1000 forint szabad felhasználású keretet biztosítunk a csoportoknak. Néhány csoport már élt is a lehetőséggel és belépőket vásároltak különböző érdekes programokra.   
  • A nagycsoportosok tehetségműhelyeinek működéséhez szintén hozzájárulunk.
  • Sikerült jelentősen bővíteni az óvodában rendelkezésre álló számítástechnikai eszközparkot, mely nagy segítséget nyújt az óvó nénik munkájában.  Ezúton is köszönjük a felajánlott számítógépeket, nyomtatókat!
  • Az első nagyobb célunk, az óvoda előtti biciklitároló fedetté alakítása sajnos rajtunk kívülálló ok miatt tolódik kicsit. Az ígért önkormányzati támogatást ugyanis sajnos mégsem kapjuk meg, így teljesen önerőből kell fedeznünk a kialakítását. De ez is megvalósul hamarosan, tavasszal már biztosan lesz fedél a biciklik fölött! 
  • Ezután belefogunk a következő nagy tervünk megvalósításába: az udvaron egy kis sportpályát szeretnénk kialakítani, hogy a gyerekeknek legyen lehetőségük labdázni, sportolni. A kikopott fű helyére pedig korszerű, biztonságos burkolatot tervezünk.

Kérjük, hogy 2016-ban is támogassátok céljaink megvalósulását!

Meg szeretnénk köszönni eddigi elnökünk, Varga Marianna lelkes munkáját és sok boldogságot kívánunk Neki új ’feladatköréhez’. Helyét 2016-tól Iványi Anikó veszi át. 
További személyi változásként Tavaszi Anita kurátori feladatait Oláh-Fenyvesi Judit fogja folytatni.


Békés karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánunk mindenkinek!


2015. október 28., szerda

Terveink

Az új kuratórium a bejegyzését követően számos új tervet dolgozott / dolgoz ki és valósít meg. Ezek a következők: 
  • gyerekenként 1000 Ft/év összeggel támogatjuk a csoportokat, amit szabadon használhatnak fel például belépőjegyekre, programokra, eszközbeszerzésre,
  •  szintén csoportonként szabadon felhasználható összeget biztosítunk karácsonyi ajándékok beszerzésére (csoportban maradó játékok),
  •  anyagilag támogatjuk a Tehetségműhelyek működését,
  • hozzájárulunk a Mihány napi vásár (és egyéb más programok) szervezéséhez  megvalósításához,
  • az első nagyobb projektünk az ovi előtti biciklitároló befedése, amit sokan és régóta hiányolnak. Reményeink szerint ez még az ősz folyamán elkészül.
  • szintén egy  tervezett projekt az óvoda udvarának felújítása, hogy a kikopott fű helyett tisztább és biztonságosabb burkolatot kapjon. Emellett szeretnénk egy kis sportpályát is kialakítani, hogy focizni, labdázni is tudjanak a szabadban a gyerekek.  Ennek megvalósítására a szükséges összeg előteremtése után lesz lehetőségünk. A bal oldali sávban követhető az erre eddig felajánlott összeg nagysága. 


2015. április 26., vasárnap

Udvarfejlesztés - 1.

Ezúton is szeretnék megköszönni annak a 17 családnak a támogatását, akik a Föld világnapja alkalmából megrendezett program keretén belül elsőként támogatták az udvarfejlesztési kezdeményezésünket. 

Az összegyűlt 13.590 Ft az erre a célra elkülönített alapba került. Bízunk benne, hogy a nyári szünetre sikerül a munkák anyagi fedezetét megteremteni, így az adományokat továbbra is várjuk akár az adománygyűjtő ládába, akár a bankszámlánkra. 

A gyerekek által dekorált tábla fotója: 


2015. április 22., szerda

Egyéb terveink: tető a biciklitárolóra

Az Alapítvány másik megvalósítás alatt lévő terve az óvoda előtt található biciklitároló lefedése. 

Számos kérés érkezik a szülők részéről erre vonatkozóan, ezért jelenleg folyamatban van a terület tulajdonosával, a 13. kerületi Önkormányzattal való egyeztetés a tető megépítésére vonatkozóan. 

A részletekről, fejleményekről folyamatosan fogunk itt tájékoztatást adni.