2015. április 26., vasárnap

Udvarfejlesztés - 1.

Ezúton is szeretnék megköszönni annak a 17 családnak a támogatását, akik a Föld világnapja alkalmából megrendezett program keretén belül elsőként támogatták az udvarfejlesztési kezdeményezésünket. 

Az összegyűlt 13.590 Ft az erre a célra elkülönített alapba került. Bízunk benne, hogy a nyári szünetre sikerül a munkák anyagi fedezetét megteremteni, így az adományokat továbbra is várjuk akár az adománygyűjtő ládába, akár a bankszámlánkra. 

A gyerekek által dekorált tábla fotója: 


2015. április 22., szerda

Egyéb terveink: tető a biciklitárolóra

Az Alapítvány másik megvalósítás alatt lévő terve az óvoda előtt található biciklitároló lefedése. 

Számos kérés érkezik a szülők részéről erre vonatkozóan, ezért jelenleg folyamatban van a terület tulajdonosával, a 13. kerületi Önkormányzattal való egyeztetés a tető megépítésére vonatkozóan. 

A részletekről, fejleményekről folyamatosan fogunk itt tájékoztatást adni. 

Kezdeményezés: tisztább és biztonságosabb burkolatot az ovi udvarára!


Az ARS-OVI Alapítvány az egyéb céljai mellett kiemelt kezdeményezésként az ovi udvarát szeretné tisztábbá és biztonságosabbá tenni. Jelenleg folyamatban a legoptimálisabb és legcélszerűbb megoldás keresése (pl. műfű, gumiszőnyeg, stb.). Erre különösen azért van szükség, mert többszöri hosszas próbálkozás után sem sikerült szép füvet nevelni az egyéb módon nem borított részere.

Az Alapítvány a rendelkezésre álló keretei között anyagilag is támogatni kívánja a beruházást. Ugyanakkor a beborítandó terület nagyságához képest a pénzügyi lehetőségeink végesek. Ezért szívesen fogadunk bármilyen összegű felajánlást erre a célra. 
Mostantól az adománygyűjtő ládába elhelyezésre kerülő összegek az erre a célra elkülönített alapba kerülnek mindaddig, amíg a beruházás megvalósításához szükséges keret összegyűlik. Amennyiben a bankszámlánkra (OTP 11713005-20386939) kívánjátok utalni erre a célra szánt adományaitokat, úgy közleménybe kérjük jelöljétek ezt. 

A beruházásra kért ajánlatok megérkezése után a konkrét (pénzügyi és technikai) terveket is megosztjuk itt Veletek.

Emellett szívesen várunk az e területen tapasztalattal vagy megfelelő kapcsolattal rendelkező szülőt, rokont, ismerőst, aki a kivitelezés során tudna segíteni. 



2014 évi beszámoló

Elkészült és benyújtásra került a 2014. évi beszámolónk.
Letölthető és megtekinthető a bal oldali sávban 'Letölthető dokumentumok' címszó alatt.


2015. február 18., szerda

1 százalék - 2015

A 2014 évi személyi jövedelemadó bevallások határidejéhez közeledve ezúton is szeretnénk megköszönni minden szülő, rokon, ismerős támogatását, akik a tavalyi évben Alapítványunknak ajánlották fel adójuk 1 százalékát. 

A tavalyi év során ebből 411 eFt folyt be, ezzel együtt 855 eFt az alapítványi célokra felhasználható összeg az Alapítvány bankszámláján.  Emellett a 2014 második félévében elkezdett készpénzes adománygyűjtésből közel 40 eFt bevétel származott.  

Az Alapítványnak számos célja van, melyek a gyerekek oktatását, nevelését, biztonságát szolgálják majd. Ezek megvalósítását megkezdjük, mihelyst az új kuratóriumi tagok Fővárosi Törvényszék általi bejegyzése hivatalosan is megtörténik (reményeink szerint most már hamarosan). 

Addig is kérjük, hogy az idei évben is gondoljanak a gyerekekre és a bevallás elkészítése során ezeket az adatokat szerepeltessék a rendelkező nyilatkozat civil szervezetekre vonatkozó részén:

         Támogatott neve:            ARS-OVI Alapítvány
Adószáma:                      18111693-1-41


A támogatásokat ezúton is köszönjük.

2014. december 7., vasárnap

Hétfőtől adománygyűjtő láda

Az Alapítvány Adománygyűjtési Szabályzatával összhangban hétfőtől (2014. december 8.) adománygyűjtő láda működik az óvodában. 

Az adománygyűjtő ládát a földszinti hirdető tábla és asztal mellett lehet majd megtalálni, de ebédbefizetési napokon felköltözik az óvodatitkár irodája mellé.

Köszönettel fogadunk minden pénzbeni támogatást. Az összegyűlt összeg folyamatosan nyomon követhető itt a blogon és a felhasználásáról is rendszeresen tájékoztatást fogunk nyújtani.



2014. november 25., kedd

Hírlevél 2014/1._Bemutatkozás

Kedves Szülők!

Biztosan a legtöbben tudjátok, hogy az oviban 2006 óta működik az ARS-OVI Alapítvány, amelynek célja a gyermekek képzésének támogatása, az óvodai oktató-nevelő munka feltételeinek javításához való hozzájárulás és az óvodás korú gyermekek művészeti eszközökkel történő megismertetése.

Ezúton is szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki a korábbi években az adója 1%-a felajánlásával támogatta az alapítvány működését. A befolyt összegekből a gyerekek fejlesztő eszközöket, játékokat és könyveket kaptak, illetve az óvoda épületének megújulásához kapcsolódóan a csoportszobák otthonosabbá tételéhez is az alapítvány nyújtott anyagi forrást.

Az alapítvány jelenleg megújulás alatt áll. Szülők és óvónők bevonásával új kuratóriumot jelöltek ki az Alapítók.

Az új kuratórium célul tűzte ki a rendelkezésre álló források bővítését és szélesebb körű felhasználását. Az elsődleges tervek között szerepel:
  • sok szülő igénye alapján az óvoda előtti biciklitároló fedetté történő átalakítása;
  • a szűkös fenntartói források miatt hiányzó, de higiéniai szempontból feltétlenül fontos homokozó-takarók beszerzése,
  • a csoportok által (a szülők és óvónők által közösen meghatározott célra) felhasználható anyagi keret biztosítása (például hozzájárulás kulturális programon való részvétel költségeihez);
  • az oviban működő, minden tanköteles korú ovis részére személyre szabott fejlesztést biztosító Tehetségműhelyek anyagi támogatása.



A források megteremtése érdekében az alapítvány szívesen fogadja a pénzbeni támogatásokat vagy természetbeni adományokat.

A felajánlások eljuttathatóak 
·       
  •   közvetlenül az alapítvány OTP által vezetett következő bankszámlájára történő utalással: 11713005-20386939 (a közleményben adomány megjelöléssel);
  •  az óvodában hamarosan kihelyezésre kerülő adománygyűjtő ládába történő elhelyezéssel (akár az ebédpénz befizetésekor visszajáró aprópénz is értékes hozzájárulás a célok megvalósulásához);
  • vagy személyesen az alapítvány pénztárosi feladatait ellátó Juráncsik Tündénél az ovi 2. emeletén.
  • a jogszabályi lehetőséggel élve a személyi jövedelemadó 1 százalékának Alapítvány számára történő felajánlásával;
  • természetbeni adományozási szándék esetén az Alapítvány elnökével vagy titkárával történő egyeztetés alapján (a várt tárgyi adományokról folyamatosan frissülő lista készül majd). 


Az adományokat a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően kezeljük.

Az alapítvány működésével kapcsolatos hírekről, az adományokról és azok felhasználásáról rendszeres tájékoztatást nyújtunk
·         a szülői munkaközösségi tagokon keresztül e-mailben,
·         a földszinten hamarosan elhelyezésre kerülő alapítványi információs táblán, illetve
·         az http://ars-ovi.blogspot.hu/ weblapon.

Bármilyen javaslattal, kérdéssel kapcsolatban a kuratórium tagjai szívesen állnak rendelkezésre.

Varga Marianna, elnök (óvónő, Zöld csoport)
Boros-Vadon Enikő, titkár (szülő, Barack csoport)
Juráncsik Tünde (tagóvoda-vezető)
Tavaszi Anita (szülő, Barack csoport)
Alföldi Csaba (szülő, Korall csoport)